Szinte mindannyian láttunk már olyan bérház belsőt, ahol különleges padlóburkolatok vezetik a tekintetet a lépcsőházakon át. Azt is észrevehettük, hogy ezek a burkolatok nem 10-20 évesek, sőt a ház falán akár 1800-1900-as dátum is szerepel. De sokunk töltötte a nyarakat a nagyszülőknél, olyan nyárikonyhákban ahol virágminták, vagy geometrikus négyzetek sorakoztak a padlón. A régi balatoni nyaralók nagy részének teraszán is visszaköszönnek ezek a minták, burkolatok. De egy régi lakás padlózata is okozhat meglepetést, ha a linóleumot felszedjük. Kinek köszönhető mindez?
A cementből készült préselt lapok hódítása az 1850-es években indult valahonnan Dél-Európából: Franciaország és Spanyolország tekinthető bölcsőjének. Hamarosan elterjedt a szomszédos Itáliában és Portugáliában is, majd ugyanezen országok gyarmatain. Itt sok és olcsó munkaerő gyártotta a lapokat, persze mindenhol hozzátéve a saját arculatot mintában és színvilágban. Magyarországon csaknem 30 éves késéssel indult a cementáruipar, viszont hamar beérte Európát.
Leghíresebb képviselője a Walla család volt.
Walla József a morvaországi Tin faluban született 1855-ben. Apja építőmester volt. A fiatal Walla Budafokon járt iskolába, s bizony legelőször a magyar nyelvet kellett megtanulnia. Egy Jahn nevű építőmesternél dolgozott 1875-1878-ig, majd szárnyat bontott, s cementfeldolgozó gyárat alapított Budapest VII. kerületében.
Belföldi előállítású termékekre (pl. a nemes kőzet és cement-keverék burkolatok, valamint terrazzo előállítást és gyártását) már régóta nagy volt az igény az országban. Mivel ezeket az árukat eddig külföldről, főleg Németországból és Ausztriából importálták, elképzelhető, hogy Wallát magasabb körökből bátorították egy saját üzem létesítésére, az importfüggőség megszüntetése, visszaszorítása céljából. Walla élt a kínálkozó lehetőséggel és megállta a helyét annak ellenére, hogy a meglévő piacért, éles gazdasági verseny folyt. Hogy versenyképes legyen, jó kapcsolatokat kellett kiépítenie a bankokkal és a befolyásos üzleti körökkel, hogy megszerezze terveinek, elképzeléseinek megvalósításához a szükséges pénzügyi támogatást.
1878-ban önállósította magát, a millenniumi kiállításon pedig már a legfelsőbb elismerés érte a mozaik- és cementgyárának termékeit felvonultató cementpavilont.
1904-ben Walla József a gyáripar terén szerzett érdemei elismeréséül megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét is. A Vasárnapi Ujság 1896-os számából tudjuk, hogy Walla gyára 1893-ig csak cementárut állított elő, ezután terjesztette ki tevékenységét „a cement- és mozaik-gyártás minden ágára s az évi termelés 650.000 darab márvány-mozaik- és cementlapra, 15.000 méter cementcsőre becsülhető; előállít továbbá a gyár 150.000 méter gránit-terrazzót és 400.000 méter betonmunkát s mindennemű cementgyártmányt. A gyár állandóan 150 képzett munkást foglalkoztat.”
A gyár megrendelést kapott Károlyi gróftól, a Parádsasvári kastély homlokzati falburkolata, s további megbízást a Szent Rókus Kórház (Bp.) és az Üllői úton lévő Mária Terézia laktanya homlokzatához szükséges burkolóanyag legyártására. Emellett nagy volumenű megrendeléseket kapott budapesti gőzmalmok építésére, kocsipark létesítésére, valamint gépi munkákra is.
A cement- és márvány mozaiklapokon kívül cement- és márványmozaikból készült kagylók, oszlopok, lépcsők, faltáblák, kútmedencék stb. szerepeltek a kínálatban. A megrendelések között találjuk József főherceg alcsúti és margitszigeti építkezéseit, a királyi palota, az országház, a vásárcsarnokok, az államvasutak és számtalan magánpalota burkolatait „úgy a fővárosban, mint az egész ország területén is.”
Közben fokozatosan fiának, ifjabb Walla Józsefnek adta át a cementbirodalmat. Az Asztalos Sándor út 12-ben már ő alapította az új üzemet 1909-ben: a technika legújabb vívmányaival felszerelt gyárban „körülbelül 300 munkás dolgozik állandóan a legelőkelőbb művészi ízlésről tanúskodó egyszerű és díszes kivitelű márvány-mozaiklapok, mintázott cementlapok, karmantyús betoncsövek és egyáltalában minden más cementáruk, mint szökőkutak, jászolok stb. előállításán. Legújabban a gyár üzemkörét kiterjesztette, berendezvén egy kőfaragó-, műkőosztályt, hol mindennemű kőfaragó és szobrász munkát, mint szabadon függő fő- és melléklépcsőket, pihenőket, lábazatokat, ballustrádákat stb. készítenek karszt, süttői, siklósi vörös márvány és gránit utánzatokban.”
Az első világháborúban elvesztek a nyersanyag-lelőhelyek, elszakadt a beocsini (ma Szerbia) cementgyár is, az addigi legnagyobb cementbeszállító. Végül a második világháborút is túlélő legendás cégek, mint a Walla- és a Melocco-féle cementárugyárak végét az államosítás jelentette. Az Asztalos Sándor utca 22-ből lett a Budapesti Cementáruipari Vállalat, egész Magyarországon csakis itt gyártottak mintás mozaiklapokat. Egyszínűek készültek a miskolci, a debreceni, a pécsi, a beledi és a szentendrei állami gyárakban.
Végül a gyártás az 1970-80-as évekre csaknem megszűnt: sírkövesek és műkőkészítők műhelyébe szorult.
Így volt ez 2007-ig, amikor Kauker Szilvia a MOZA korábbi tulajdonosa megálmodta a MOZA-t, és újraélesztette a cementgyártás hagyományait.
Források: